A csirke és a szőlő jól működő párosát egy 16. századi ételben találtam meg, a Szakács Tudomány lapjain. Az erdélyi fejedelmi udvar számára írt szakácskönyvben a csirke elkészítéséről nem sokat olvashatunk, ekkoriban ez elég egyszerűen ment: a nyárson sütötték. Mivel ma már nem szabadkéményes, nyílt tüzes konyháink vannak, én a serpenyőben elősütöttem, majd lefedve, egy kis borral felöntve pároltam meg a húst. A folytatás így szól:
„Az levét úgy csináljad: az mennyi bort gondolod, hogy elég leszen, annyit hozass. Cipót hányj reá annyit, hogy sűrű ne legyen. Főzd meg azt, szitán verd által. Almát vagy apró szőlőt is hányj reá. Az tyúkját, ha megsül, vond le az nyársról, vágd az lévben, sáfrányozd, borsold, gyömbérezd meg. Az több mézes étkeknél ez savanyóbb legyen. Ezt az vadságáért szokták madárlének hínni. Az mostani szakácsok mondolát szoktak bele tenni, de anélkül is meglehet.”
A kenyér szépen besűrítette a mártást és sokkal jobb ízt adott neki, mint a lisztes rántás.
Az étel történetéről a Körkép.sk-n olvashattok.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: