„A bandában dolgozó idénymunkások önellátó élelmezési közösségének, a szakácspartinak állandó főzője. A családi, rokoni keretek között étkező vagy kisebb létszámú szakácsparti rendszerint naponta váltakozó szakácsát nem tekintették partiszakácsnak. E családi vagy a cserélődő („kollektív”) szakácsot elsősorban a kubikosoknál és a summásoknál váltotta fel az állandó partiszakács. Önellátó csoportokban lehetőleg mindig ugyanaz a személy vállalta a főzést, azalatt társai dolgoztak helyette, egyesek segítettek is neki; ez utóbbiak rendszerint egymást váltották.
Kubikos szakácspartiba a partiszakács önként vállalkozott, esetleg kijelölték. Egy-két órával hamarabb ment be főzni, addig a többiek rádolgoztak helyette. A tüzelő és a víz beszerzésében segítségére voltak a tréfásan tűzmesternek, vízmesternek vagy vízhordónak nevezett naposok. A partiszakácsnak mindenki leadta egy hétre a főznivaló szalonnát, tarhonyát stb., de a bevásárlás már az ő dolga volt; a költségeken arányosan osztozkodtak. A közös bográcsból ki-ki tetszése szerint szedhette a főztet, legfeljebb a húst mérte ki a partiszakács.
A summásbandákra is állandó szakácsok (szakácsasszonyok) főztek, rendszerint a summásgazda felesége és rokonai, akik mellé bizonyos időre 2–3 segítőt is rendelhettek. A munkaadó a főznivalót havonta adta át a summásgazdának vagy a szakácsnak, ezzel sok visszaélésre adtak lehetőséget. (Ez a summásdalok egyik fő témája.) A szakácsok merték ki a meleg ételt a summásoknak.”
